Damaszkuszi fordulat

2025. január 08. 20:45

Bassár el-Aszad Moszkvába menekült, rendszere összeomlott. Szíria új, iszlamista vezetője azt ígéri a Nyugatnak, hogy megváltozott, és stabilitást hoz az országnak.

2025. január 08. 20:45
null
Hajdú Tímea

2005-ben új rab érkezett a dél-iraki sivatagban található Camp Buccába. Egyike volt annak a több tízezer fogolynak, aki megfordult az ország legnagyobb amerikai börtönében, és egyike annak a sok külföldi harcosnak, aki Irakba jött, hogy szembeszálljon az amerikaiakkal. A húszas éveiben lévő, szaúdi születésű fogoly neve Ahmed Huszein as-Sara volt, akit később Abu Mohammad al-Dzsúláni néven ismert meg a világ. Nem sejthették róla az amerikaiak, akik ledobták elé a sárga börtönruhát, hogy bő fél évtizeddel később Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam vezetője Szíriába küldi, ahol létrehozza a Dzsabhat an-Nuszra terrorszervezetet, s a Közel-Kelet egyik leghírhedtebb iszlamista katonai vezetőjévé válik, húsz évvel később pedig immár megnyírt szakállal, a törzsi öltözet helyett öltönyben Damaszkuszban fogadja az Egyesült Államok diplomatáit, miután megbuktatta Bassár el-Aszad szír elnököt. S ezek a diplomaták, akik korábban a közel-keleti nagykövetségek falain vérdíjat ígérő plakátokon láthatták As-Sara arcát, majd kezet nyújtanak ennek az embernek, és azt nyilatkozzák a sajtónak: jó és konstruktív tárgyalást folytattak.

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!